Még fiatal csikók voltunk, talán középiskola legelején járhattunk, mikor elhatároztuk, hogy a délutáni tanulást megalapozzuk egy kis palacsintázással. Alán konyhaművészete messze földön híres volt, már ami a zsíroskenyeret, tojásrántottát és palacsintát illeti. Egyéb, magasabb szintű, igényes ficsúroknak való étkekkel ő nem foglalkozott, túlságosan sznobnak tartotta ezeket. Mi azonban már nemcsak hallomásból szerettük volna ismerni a híres Alán-féle palacsintát, hanem személyesen teszteltük volna.
Egy unalmas statika órán (melyen az elhangzott infókon csupán néhányezer élet múlhatott a későbbiekben, ugye) tehát körlevél ment a pad alatt, melyben magunkat a 48-as szabadságharc lázadóinak, Alánt pedig az osztrák monarchia makacs diktátorának tituláltuk, és különböző középkori inkvizíciós kínzásokat helyeztünk kilátásba, ha délután nem bizonyít palacsinta ügyileg. A levelet néhányan rajzokkal egészítették ki, szemléltetve a fülcimpatépőt, a spanyolcsizmát, palacsintasütőbe-törést, illetve volt ott egy kalapács és sarló is, amit mindenki letagadott, és senki nem értette, hogy került oda. Sanyi egyenesen isteni bizonyitékot látott benne : "Ugye megmondtam, hogy mindenütt ott vannak!!!" - és gyanakvó szemekkel körbenézett az alvó osztályon. Valóban ott voltak, sőt, néhányan horkoltak.
Én Rejtőtől kölcsönöztem egy kissé, mikor azt firkantottam a levél bal alsó sarkába, miszerint :

"Itefittyej te. állnokk haszudoszó Te! Ojjan vaty, mint 1 szüszkissaszony! Hitegec! Ha ma pontban délután? nem! süc nekünk csintalan pi.. cóval palacsint át, akor. Jól fejbeverlek a palacsin süttővel, hogy arról. Kódulsz. Na.  - Neduddki"

Bárhogy is próbáltam azonban elváltoztatni az irásomat, szerintem rájött, hogy ki írta. Csavaros esze volt ennek az Alánnak, ezt mindenki tudta. Mikor a papír körbeért, és az összes érintett beleírta - és/vagy rajzolta - a fenyegető ultimátumát, átpasszoltuk Alánnak. A levélbe egy radírt csomagoltuk, majd mikor tisztelt tanárunk a tábla felé fordult, hogy épp egy vasbeton födém hiányos alátámasztásából eredő anyagi és erkölcsi károkat szemléltesse függvénnyel, a papírgalacsin nagyot csattant Alán fején. Barátom felijedt a szundikálásból, felkiáltott: "trigonfödém!" - és riadtan nézett körbe. Tanárunk elismerően nyugtázta, hogy Alán még álmában is a szakmával foglalkozik. Barátunk sértődötten felvette a papírt a földről, szétcsomagolta, gondosan tanulmányozta egy percig, közben azthiszem teljesen felébredt. Csendesen megjegyezte, hogy "hülyék!", majd összegyűrte a papírt, és jóízűen megette.
Ezen rítussal tehát elfogadottnak tekintettük a délutáni meghívásunkat.

Négyen gyűltünk össze Alánék konyhájában, barátunk szertartás-szerűen készítette ki a hozzávalókat és a sütés nélkülözhetetlen eszközeit. A szülők még jócskán dolgoztak, keresték a pénzt a délután bekövetkező károk helyreállítására, egyedül Alán 2 éves kisöccse totyogott, csúszott-mászott körülöttünk, akit a suliból jövet hoztunk haza a gyerekmegőrzőből (bár Alán néha ezt keverte a talált tárgyak osztályával). Öcsi áhítattal figyelte, amint báttya tésztát kever, különböző mágikus dolgokat önt hozzá, aminek kilétét mi nemis firtattuk, így legalább jót eszünk majd a végeredményből.
Alán, mint egy boszorkánymester, tudományos arccal kevergette a sűrűsödő tésztát, orrára egy lornyont csiptetett, amit valahonnan a nagyapja fiókjából dúrt elő, 2 protézis és egy "Kiváló Munkás" kitüntetés mellől. Méltóságát némileg csorbitotta, hogy az egyik üveg hiányzott, és erősen meg volt rozsdásodva a keret, de ez őt nem akadályozta, hogy kinyilvánitsa fellengzősen: "Hiveim, most pedig elkezdjük A Műveletet!" - elegánsan megkocogtatta a csorba fakanalat a tál szélén, jelezve, hogy a tészta kész. Áhítattal néztük, és kissé hátrébb húzódtunk.
Óvatosságunkat egy korábbi, ugyancsak ezen ódon konyhában történt esemény alapozta meg. Néhány héttel korábban ugyanis Alán kitalálta, hogy mily kicsinyes és primitiv dolog is a kulcsban, vagy két apacsavar közé szoritott gyufaméreg robbantgatása. Nem vagyunk mi kispályások gyerekek - kezdte - ha robbantunk, hát csináljuk nagyban! Erre eltünt a konyhában, majd valamivel később megjelent egy karton gyufával, egész pontosan 6 dobozzal. Félrehúzódott, és gondosan kapargatni kezdte a mérget a gyufák hegyéről egy kis papírcetlire, melyre nem mellesleg az aznapi jótéteményéért kapott intője volt írva. (Ki gondolta volna, hogy a suli előtti téren hajigált csavarok szétrobbannak, és az egyik pont a tanári ablakán repül be, szétzúzva 2 tábla dupla ablaküveget, a benti vitrines szekrény ajtaját, és a tavalyi iskolaverseny első helyezett díját, egy porcelán serleget??) Alán tehát kapart, mint a hentes kutyája, köztük legfeljebb annyi különbség volt, hogy barátunk nem morgott közben. Homlokán izzadtságcseppek ütöttek ki, amit előzékenyen papírzsebkendővel itattunk fel, nehogy megnedvesítsék az alapanyagot. Köszönöm barátom! - lehelte, és kapart.
A harmadik doboznál meguntuk, és hátra vonultunk a kertbe, szegény szilvafát annyira húzták az érett gyümölcsök, kötelességünk volt enyhíteni kínjain. Alán sértődötten nézett utánunk, néhány sértést, és egy üres gyufásdobozt vágott a fejünkhöz. Később, mikor beszilvázva - ez Totyára különösen igaz volt, mert bal válla és csuklója még színre is passzolt az említett gyümölcshöz, fáról leesés okából - visszatértünk, Alán épp végzett, és már egy alufóliába csomagolta a kaparás eredményét. Elismerően füttyentettünk a mennyiség láttán, összetömörítve egy komolyabb dióhoz hasonlitott a "töltet". Na ez durrani fog kispofáim! - emelte felénk az ezüst diót Alán, és egy kiskalapáccsal a kezében elindult a konyha felé. Utánnavonultunk, és lestük, mi sül ki belőle. Barátunk lekuporodott a konyha kövezett sarkába, a diót óvatosan elhelyezte, hogy nem mozduljon ki a kalapács alól, majd magasra emelte a szerszámot. Mi kimenekültünk az udvarra, és élvezettel vártuk a mennydörgést - ami nem érkezett, ugyanis Alán sértődött képpel hátrafordult, és azt reklamálta, hogy a fülét ki fogja majd be? Totya bekullogott, és befogta Alán fülét. Pár másodperccel később iszonyatos durranás rázta meg a konyhát, a poharak összekoccantak, Totya felordított, és fülét fogva kirohant az udvarra - a detonáció még másodpercekig visszhangzott. Alán átszellemült mosollyal jött ki, egyik kezében egy kormos kalapáccsal, és csak akkor komolyodott el, mikor látta, hogy segédje a füben fetreng, fülét fogva. "Mi van má'?" tudakolta óvatosan, bár ezt Totya már kb 1 perce hajtogatta, "Nem hallok, basszátok meg nem hallok!" szavak ismételgetésével. "Hát vedd el a füledtől a kezed te tökfej" - bíztatta Alán, de sajnos ez barátunkon mit sem segített, még másnap délelőtt is, matekórán arról érdeklődött, hogy hol harangoznak?

A palacsinta tehát sülni kezdett. Alán kizsírozta a lapos edényt, beleöntötte az első adagot, és a gáz fölé tartotta. Megnyugtatóan bólogatott, bízzuk csak rá, majd ő megmutatja. Kicsit később megfordította, és való igaz, szép vékony, kellően pirult palacsinta mosolygott ránk. Tányérra tette, és rácsapott a kezemre, mondván majd együtt a végén. Én sértődötten kinyitottam egy üveg sört. A palacsinták úgy gyűltek, ahogy az illatokra a legyek és a szomszédok. Elhessegettük őket, és vártuk, mikor készül már el az utolsó is. Végül Alán a maradék tésztát a palacsintasütőbe öntötte, és művészi mozdulattal tartotta a láng fölé. Jelentőségteljesen ránk nézett, majd felhívta figyelmünket az elkövetkező produkcióra - Na most figyeljetek kisapáim!  - felkiáltással.
Kecses mozdulattal megrázogatta a palacsintasütöt, majd hirtelen feldobta a levegőbe a félig sült tésztát. Mint lassított felvétel, úgy láttuk, ahogyan a palacsinta fordul hármat a levegőben, az ív tetejére érve elindul lefele, ismét fordul egyet, majd Alán öccsének kopasz fején landol a forró, nyers felével! Öcsi üvöltve rohant ki az udvarra, feje füstölgött a palacsintától, füle mellett folyt le a tészta, mi futottunk utánna, a szomszédok szörnyülködve könyvelték el, hogy valami sátánista szeánszot folytattunk a kölök bevonásával. Szerencsére semmi komoly baj nem történt, Öcsit lenyugtattuk 5 lekváros palacsintával, és egyikünk még egy üveg koláért is elszaladt a boltba. 1 óra múlva telehassal sóhajtoztunk a palacsinta romjain, és még nem sejtettük, hogy a mai nap erősen befolyásolja majd Öcsi hajnövekedését élete hátralévő részében.