Hatalmas sörözés után egy józanabb társasággal (én akkor sem ittam szinte semmit) elhatároztuk, hogy kiba..brálunk az egyik cimborával. Sipi eléggé ki volt ütve, bár mitagadás Alánnak is jókedve volt. Kiszemelt áldozatunk elöbb az én, majd egy másik katonatársunk ágyába feküdt, de néhány rúgással irányba állítottuk, mire arccal előre bezuhant vetetlen ágyába. Alán eltűnt, majd kisvártatva két pohárral jelent meg, egyikben víz volt. Leguggoltunk az áldozatunk mellé, és óvatosan elkezdtük a fülénél egyik pohárból a másikba töltögetni a vizet. A művelet legbonyolultabb része előbb az volt, hogy tartsuk vissza a röhögésünket, később a vizeletünket. Már vagy negyed órája öntögettük a vizet, többen a földön ültek, elfojtott röhögésben rázkódva, de mindannyian szorosan összezártuk a lábunkat, és kitartottunk... mindaddig, míg Sipi - minden alkoholistát, delirium tremenst és részeg önkívületben alvásról szóló mesét meghazudtolva - felemelte fejét, homályos, ám rémült pillantással ránk nézett, közölte : baxxátok meg, folyik a csap!
Előbb dőltünk a röhögéstől, később sorban álltunk a budi egyetlen csapja előtt, gatyát mosva.

Néhány napra rá, egyik este hosszas, vészjósló csend után elszabadult a pokol. Ez egy gázálarcos, teljes menetfelszereléses, nyári 50fokon futós délutáni kellemes edzőgyakorlat után történt, amit egy tábori budi felrobbantásáért cserébe kaptunk, de ez egy másik történet.
A pokol, a budihoz hasonlóan váratlanul robbant, és talán nem meglepő, Alán keze is benne volt a dologban. Ugyanis csomagot kapott otthonról, melyben néhány Rejtő regény, gyufa, cipőfűző és madártoll (azóta se tudjuk, hogy került oda, szépen becsomagolva) mellett túrós rétes is volt. Mivel Alán folyamatosan és módszeresen elszalasztotta az eltávokat, helyette zárkában unatkozott, wc-t takarított, esetleg kertészkedett, ezért drága szülei kénytelenek voltak postán eljuttatni hozzá a nélkülözhetetlen dolgokat.
A túrós rétesre mindannyian szemet vetettünk, de mivel mennyisége és úri neveltetésünk nem engedte meg, hogy nyilvánosan kunyeráljunk, így csak nagyokat nyeltünk. Alán úriember volt, azonnal a legmélyebb fiókba rejtette a rétest. Fél órával később a szoba fele eltávozott dohányzás céljából, maradtunk 4-en, a keménymag. Alán kihúzta a fiókot, és végigkínált minket, majd ''házi túró!'' felkiáltással elkezdtük arcunkba nyomni a finom rétest. Mitagadás, volt némi mellékíze, ha házi, ha nem, de ezt közös megegyezéssel, Alán érzékeny lelkivilágára való tekintettel nem mertük megjegyezni. Legutóbb is, mikor felhívtam figyelmét, hogy édesanyjának küldött levele végén, a ''Légy pontos'' kifejezés első szava helyére egy jelentésének megfelelő rovar felragasztása nem biztos, hogy osztatlan sikert fog otthon aratni - kifakadt, és mélységes csalódását fejezte ki, miszerint legjobb barátja korlátozza őt művészi tehetségében, és elnyomom kifejező stílusát. Az előbbi kapcsán emlékeztettem, hogy a legutóbbi büntetése apropójaként a budiban és festékes vödör társaságában töltött művészi délutánja sem végződött tapsviharral, az őrmester nem díjazta a kis virágokat és madarakat a pisszoár felett, illetve az ''ide lőjetek'' feliratot és célkeresztet a vizelőfalon.
A pokol ekkor szabadult el. A dohányzó részleg hirtelen belépett, majd elképedt arccal figyelték, amint a túrós rétes maradékait próbáljuk eltüntetni, részben szánkba, részben az ágy alá söpörve. Irigynek, számító dögnek, disznónak nevezték Alánt, és egyéb hasonló titulusokkal illettek minket is, mindemellett bűnpártolással vádoltak.
Előbb súlyos sértések, majd bakancsok és csajkák záporoztak. A hangulat a tetőfokára hágott, mikor a dohányzó részlegből valaki ''támadás! gázálarcot fel!'' felkiáltással az ágyszivaccsal megindult felénk. Totális káosz és röhögés visszhangzott. Valaki fejbetalálta Alánt egy zacskó sós süteménnyel, mire ő aléltan a földre rogyott, és falatozni kezdett. Engem valaki megtaszított, hogy bukdácsolva estem ki az ajtón, 20 centivel elvétve a kicsapódó ajtóval az esti ellenőrzésre érkező századost. Felugrottam, leporoltam magam, lekaptam fejemről a fazekat, amit valaki orvul ráhúzott, mielőtt megtaszított, és tisztelegtem, valamint vigyázzt ordítottam.
Bent megfagyott a levegő. Ilyet én még nem láttam. Mint egy film, amit kimerevítenek. Mindenki mozdulatlanná dermett, Alán keze süteménnyel, 3 centire a szájától fagyott le, egyedül Fukszos nyöszörgött három társunk alatt. Egy másodperccel később mindenki vigyázba vágta magát, és vártuk a fejleményeket. A százados besétált, körbenézett, majd csak annyit kérdezett :
- Kié ez a bakancs, fent a lámpán?
Felnéztünk, és kivörösödve a visszafolytott röhögéstől konstatáltuk, hogy Alán bakancsa (megismertük a méretéről) fűzőjénél fogva lóg a neonról.
- Jelentem az enyém! - vágta magát haptákba barátom, véresen komoly arccal, amitől még jobban röhöghetnékünk támadt.
- És hogy került oda, honvéd? - üvöltött a baka.
- Jelentem, felesett! - válaszolta Alán halálos nyugalommal, és természetességgel.

Másnap mind a 10-en rapportra jelentkeztünk, 1 hét elzárást, és konyhaszolgálatot kaptunk. Egy sapka, és egy öv azóta sem került elő.